udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Intézménymutató: Analóg Kiadó

1994. július 20.

Voltak, akik felháborodtak, amikor Szőcs Géza a nyolcvanas években szamizdatot adott ki, mások pártosan Tőkés László 1989-es kiállását ítélték el. Most pedig Szőcs Gézát rágalmazzák azért, mert átvette az Analóg Kiadót. Milliókat kérnek rajta számon, amikor Szőcs Géza veszteség fedezésére próbál pénzt szerezni. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 20./

1995. január 28.

Az Adevarul de Cluj november eleji száma a budapesti Kurír cikke alapján cikksorozatot írt Szőcs Gézáról, azt állítva, hogy az erdélyi magyarságnak szánt pénzekkel kapcsolatban ügyészségi eljárást készítenek elő ellene Magyarországon. Szőcs Géza cáfolta mindezeket a vele készült interjúban. Akinek erkölcsi hitele és politikai befolyása van, az ellen lejárati kampány indul Romániában. Nem folyik ellene vizsgálat, ellenkezőleg, éppen Tőkés Lászlóval kérték, hogy indítsanak vizsgálatot a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány pénzkezelésének ellenőrzésére. Ábrahám Dezső beférkőzött Tőkés László bizalmába. Nem igaz, hogy áttelepül Magyarországra. Kolozsvár főterének közelében vásárolt ingatlan az Erdélyi Híradó Lap- és Könyvkiadó tulajdona. A nagyváradi Analóg Kiadó főrészvényese lett és sikerült megmenteni a lapokat. Szeretett volna napilapot indítani Kolozsváron Új Ezred címen, de a szükséges anyagi támogatást nem kapta meg hozzá. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 28./

1995. február 15.

A közeljövőben működni fog Nagyváradon a Dialog nyomda, ott készülnek majd az Analóg Kiadó lapjai, jelentette be az Erdélyi Naplóban Szőcs Géza. Az új lapkoncepció szerint a hetilap új 16 oldalas melléklettel egészül ki. A négyheti sorrend: Előtertolt Helyőrség, If, Előretolt Helyőrség, Cápa. Az első kettő a most pályára lépő nemzedék bekapcsolódását biztosítja a transszilván kultúra érték- és intézményrendszerébe. A Cápa regényújság és rejtvénykiadás keveréke. "A független magyar média megerősödése sokakat ingerel." /Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 15./Kisbereki boszorkányok című tragikomédiájának megjelenése alkalmából nyilatkozott Szőcs Géza. Az aktív politikát felcserélte más tevékenységgel: "egy Erdélyen belüli független magyar médiakomplexum megteremetésén" munkálkodik. /Népszava, febr. 15./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék